Eszembe jutottam

Valamelyik nap eszembe jutottam. Szerintem nem olyan furcsa dolog ez, mint amilyennek ebben a formában kimondva, vagy leírva hangzik, látszik. Mindekivel előfordul ez.
Konkrétan az történt, hogy felbukkant egy régi "kaland" az emlékeimből. Ezt az okozta, hogy elautóztam a kertvárosi körfolgalom felöl a buszvég felé és ez a szakasz volt helyszíne egy régi, majdnem csajozós esténknek, amit Jani barátommal éltem át.
Iszonyatos nagy nőcsábászok voltunk mind a ketten középiskolás korunkban. Ezt azt hiszem nagyon jól bemutatja a következő eset.
Akkoriban még kertvárosban lógtunk a legtöbbet a Janiéknál, aki akkor még szüleivel lakott. Hmm, ez a lógás is abból állt, hogy Amigáztunk a jó öreg Amiga 1200-esével. Ekkoriban döntött úgy George Lucas bácsi, hogy bizony digitálisan remastereli a csillagok háborúja trilógiát. És bizony aznap játszották a megboldogult Turul moziban eme remekmű, Birodalom visszavág című epizódját.
Egyrtelmű volt, hogy ott a helyünk. És az is egyértelmű volt, hogy nem tudunk időben elszakadni otthonról és lekéssük a létező összes buszt, ami csak egy kicsit is megközelítette volna a mozit. Ez Janival gyakran megesik/megesett. Ott volt már a péntek este negyed nyolc. A film fél nyolckor kezdődött és mi akkor rajtoltunk el kertvárosból.
Hát persze, hogy nekiálltunk futni ahelyett, hogy épeszű ember módjára belássuk, hogy moziéhségünket máskorra kell halasszuk. Futottunk....Az óra túl gyorsan ketyegett és a távolság túl lassan csökkent. Elértünk ahhoz a jó hosszú szakaszhoz, ami a híd felé vezet. Meglátunk egy csapat csajt, akik jókedvűen vihorásznak. Nem foglalkoztam vele, már megszoktam. Elfutunk mellettük. Pusmogás neszeit észlelhettük a mi lihegéseink közepette, ahogy elhagytuk őket. Futunk tovább. Én már nagyon izzadok. Csak reméltem, hogy nem csak én vagyok ezzel így. A lábaim már kezdenek vasrúdakra emlékeztetni. Mintha már nem élő testrészek lennének...Hangok..Futunk...Mintha valaki kiabálna mögülünk. Visszanézek futás közben és mintha a csajok lettek volna. Még nem lassítok, próbálok szólni az elöttem futó Janinak.
- Szerintem ezek nekünk kiabálnak, nem?
Lassítunk, de azért futunk tovább visszanézegetve. Most már látjuk, hogy integetnek is.
- Ezek tényleg nekünk szólnak. Mondom Janinak. Majd megkérdezem, hogy most mi legyen?
- Nem tudom, mindjárt kezdődik a film.
Kérdőn nézünk a csajok felé, akik az atlétákat megszégyenítő tempónk miatt már elég tisztességes kb. 100 méter távolból nem tudták eldönteni, hogy most akkor megálltunk-e, vagy tovább szerencsétlenkedünk nélkülük.
És mi tényleg azt tettük. A film is izgató volt számunkra, dehát mi van, ha ezek most hapsizni akarnának? Én legalábbis erre gondoltam. Hogy a Jani mire gondolt, nem tudtam.
Ekkor két bátrabb és bevállalósab csaj kivált a 4-5 fős csapatukból. Elkezdtek felénk sétálni.
És az óra most mintha még gyorsabban ketyegett volna. Te jó ég, mi lesz itt! Ideérnek még a film elött, vagy mi a fene legyen? Hát miért nem sietnek már? Nem érünk rá szórakozni. Elkezdünk lendületes karjelzésekkel kommunikálni feléjük, hogy iparkodjanak, mert nem érünk rá ott dekkolni, mikor a digitálisan remastered Birodalom visszavág kezdődik 5 perc múlva. Erre elkezdenek végre futni. Na, ekkor abbahagytuk a toporgást, mellyel magunkat akartuk megnyugtatni, hogy igazából sietünk. A csajok futottak, mi meg azért magunkban vívtuk a harcot, hogy most mi van, mi legyen. Mozi?...vagy csajok?
Odaértek.
- Sziasztok!
- Sziasztok!
- Mit csináltok? érdeklődtek a lányok.
Erre mi lihegve a futástól azt válaszoltuk, hogy moziba megyünk. De úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ezt ügetve tenni.
- ...
Itt jött az a kínos csend, amitől mindenki azt várja, hogy majd magától megoldódik.
Hát, nem. A lányok is rájöttek, hogy a tervük, hogy jöjjenek oda és szólítsanak meg minket már beteljesült, de többre nem készültek.
Kezdett még kínosabb lenni a szituáció. De számunkra nem csak kínos volt, hanem idegőrlő is, mert hát minden másodperccel értékes időt veszítettünk a film kezdetéig hátralévő időből. Ugyanakkor kellemes izgatottság bizsergetett, hogy ezek a lányok most tényleg ismerkedni akarnak velünk?
Aztán Jani barátom, mint már oly sokszor az életben frappánsan megoldotta.
- Ti nem jöttök? Kérdezte tőlük.
A lányok zavarodottan azt felelték, hogy nem.
- Hát, mi viszont sietünk. Akkor sziasztok! És megindult. Én pedig futottam utána.

Így történt. Megint majdnem csajoztunk. És ez jó érzés volt. Legalábbis nekem, mert így bármit elképzelhettem, amit akartam. "Mi lett volna, ha" filmek variációinak tömkelegét játszhattam le a fejemben, képzeletem mozijában. És nagyon valószínű, hogy az összes variáció sokkal jobb volt, mint a valóság lett volna.

Egyébként csodák csodájára odaértünk a moziba, csak a reklámokat nem láttuk a film elött. De azt akkoriban soha nem láttuk, mert 10-ből kilencszer ugyanúgy érkeztünk. Lihegve, izzadtan... (mintha csajoztunk volna?)