Kb. fél órája értem haza. Durván 5 és fél órát gyalogoltam. Gondoltam meg sem próbálom a tömegközlekedési eszközöket, mert azt sem tudtam hová megyek. Hát nekivágtam nagyjából annak az iránynak,amerről tegnap a taxissal jöttünk. Bár eltartott egy darabig, de fokozatosan közeledtem a központ felé, így láttam a külváros evolúcióját, ahogy belvárossá és központtá alakul. Rengeteg boltot láttam, de nagyon sok zárva volt. Hát nem hiába van nemzeti ünnep. Kezdtem egy kicsit aggódni is, amikor az éttermeket is zárva találtam. Pedig úgy terveztem, hogy valami beülős kaját eszek ma. Na, majd meglátjuk.
Majd másfél óra séta után éreztem, hogy jó helyen vagyok. Nyüzsgő főváros, tengerparti kikötő minden ezekre jellemzőjével. Túristák, nyitott boltok. Hurrá!
Bár nem olvastam utána, de arra következtettem, hogy Helsinki erős orosz hatás alatt fejlődött ki. Egész konkrétan II. Alexander volt nagy hatással a városra. Egyébként érdekes, de már megérkezésem és az első sétám óta volt olyan érzésem, hogy mintha egy volt cocialista ipari városban lennék. Az épületek és lakótelepek stílusa mind-mind erre utal.
Hát talán ezek szerint nem is véletlenül.
Sétám közben kattintgattama fényképezőgépemet, de meg kell mondjam Helsinki szerintem nem aza város, ami tipikus túristaparadicsom. Én biztos nem jönnék el ide nyaralni. Persze mint minden tengeri kikötővel rendelkező nagyvárosnak megvan a maga utánozhatatlan hangulata a sirályokkal meg a hajókkal, meg mindennel ami ezzel jár.
Egyébként a sirályokról jut eszembe, hogy átsétáltam egy piacon is, ahol cseresznyét és érdekes módon zöldborsót is árultaka túristáknak a sok szuvenyír között. Épp az egyik cseresznyést néztem, mert hatalma szemek voltak a oulton, amikor egy sirály arra repült és leszállás nélkül felkapott két szem cseresznyét. Hehe. Tetszett a performansz. A zöldséges néni csak unott képpel tapsikolt kettőt és nem is foglalkozott vele.
Utam során láttam templomokat. Ezek is erősen orosz beütésüek voltak. Eddigre erősen jelezte már a hólyagom, hogy lassan legyőzi a tudatom ha nem könnyítek rajta. Azonban hiába kezdtem el nézegetni a vendéglátóipari egységeket mindegyik zsúfolva volt. És már enni is szerettem volna. Az egyik mellékutcában megláttam egy tök üres Chili nevü kajáldát. Na, mondom ezt kipróbálom. Eszek kebabot. Bementem és látom a wc ajtón, hogy 1Euro. Mármint a wc. Nahát, micsoda vendéglátás ez? El is ment az étvágyam a kebabtól.
Eszembe jutott, hogy láttam egy Mekit út közben. Elindultam hát visszafelé, mert már amúgy is hazafelé vettem az irányt. Azonban odaérve megláttam mellette egy Southern fry chicken vagy milyen nevű gyorskajáldát. Gondoltam, akkor nem mekizek, mert olyat már ettem, ilyet meg nem. Beléptem, már erősen feszülő hólyaggal, de nem volt senki a pultnál. Egy nő kolbászolt fel és alá, de egyszerüen nem vett tudomást rólam. Álltam ott csendben és már kezdtem arra gondolni, hogy ebből mégis meki lesz. Na, gondoltam le vagytok tojva, bemegyek addig a wc-re. Hát nem zárva volt? Vissza a pulthoz. Várok tovább. Jön a nő. Elém áll a pultnál, majd továbbáll. Hát mondom ilyen nincs. Már épp sarkon akartam fordulni, mire végre elkezdett hozzám azon az eszement fura nyelvén beszélni hozzám. Angolul közöltem, hogy nem értem, mire ő folytatta tovább. Nem baj. Kinéztem a képekről egy wrap chicken-t, ami olyan mint egy tako, csak csirke van benne. Na, ezt megértette, meg a coke-ot is. Aztán kérdem, hogy hazsnálhatnám-e a toalettet? Erre a kezembe nyomott egy fém táblácskát, amire 27 volt írva és arra mutogatott miközben finnül csicsergett. Mondom neki zárva volt az ajtó, hogy tudok bemenni. Ekkor szólalt meg először angolul és közölte, hogy nem beszél angolul. Na, jó. Belefáradtam. Fogtam a kólámat és a 27-esemet és lepakoltam egy asztalhoz. Ahogy elkezdtem vetkőzni, látom, hogy a nő mutogat nekem a wc felé és a pultnál nyomogat egy gombot, mire elkezdett berregni a wc ajtó, mint nálunk a lépcsőházajtó, ha kaputelefonnal kinyitják. Hoppá! Megértettem. Spuri az ajtóhoz. Már nem berreg és zárva. Vissza a pulthoz. Mutogatom neki, hogy nem nyertem. Erre elment megint megnyomni a gombot. Futás az ajtóhoz. Eddigre már egy másik srác is ott állt és ő is az ajtót próbálgatta kinyitni. Neki sem, nekem sem sikerült. Újra mutogatok a nőnek, aki erre már teljensen kivan. Már meg sem nyomja a gombot. Ám egyszercsak hallom, hogy kattog a zár a budiajtón és kijött belőle egy csaj. Hát ezért nem nyílott, mert belülről is be volt zárva. És így kiderült, hogy egyszemélyes. Viszont a srác bement. Na, nem baj. Most már nyert ügyem van, mert addig ott állok, amíg ke nem jön. Így tettem és a tervem sikerrel járt. Bejutottam, megkönnyebültem. Viszont még életemben nem láttam olyan wc.t, mint itt. Az ülőke nema szokásos módon a falhoz közel volt elhelyezve, hanem jóval távolabb. akár mőgé sétálhattam volna. Hogy ezt milyen elgondolásból csinálták meg így. Jóhogy nem a szoba közepén volt.
Miután megkajáltam elindultam hazafelé, mert már úgy éreztem legyalogoltam a lábam és a derekam is panaszkodott már. Visszafelé majdnem eseménytelen volt az út, de olyan fél kilométerrel a cél elött bizony rámtört az a dolog, amit a farizmok erőteljes feszítésével tud az ember csak kordában tartani. Egyből eszembe jutott a wrap chicken öntete. Jaj, csak bírjam ki.
De szerencsére kibírtam. És az eső is az utolső kanyarban kezdett rá komolyabban.
Hát kábé ennyi volt a nagy séta. Viszont nem tudtam bevásárolni, mert délután egykor bezártak a boltok. Pedig holnapra kellett volna vennem enni és innivalót. Lehet, hogy kifosztom a minibárt. Még nem tudom. Maradt még egy kis kolbászom meg valami szörnyű káposztasaláta szerüségem a hűtőben. Nomeg az a negyon büdös sajt, ami egyébként egész jó volt. Tegnap este azt nyammogtam.
Na, azt hiszem mára ennyi. Holnap hétre ki kéne érnem a reptérre, aztán go home. Búcsuzóul ideszórok egy pár képet, amit ma csináltam.
Ciao.
Majd másfél óra séta után éreztem, hogy jó helyen vagyok. Nyüzsgő főváros, tengerparti kikötő minden ezekre jellemzőjével. Túristák, nyitott boltok. Hurrá!
Bár nem olvastam utána, de arra következtettem, hogy Helsinki erős orosz hatás alatt fejlődött ki. Egész konkrétan II. Alexander volt nagy hatással a városra. Egyébként érdekes, de már megérkezésem és az első sétám óta volt olyan érzésem, hogy mintha egy volt cocialista ipari városban lennék. Az épületek és lakótelepek stílusa mind-mind erre utal.
Hát talán ezek szerint nem is véletlenül.
Sétám közben kattintgattama fényképezőgépemet, de meg kell mondjam Helsinki szerintem nem aza város, ami tipikus túristaparadicsom. Én biztos nem jönnék el ide nyaralni. Persze mint minden tengeri kikötővel rendelkező nagyvárosnak megvan a maga utánozhatatlan hangulata a sirályokkal meg a hajókkal, meg mindennel ami ezzel jár.
Egyébként a sirályokról jut eszembe, hogy átsétáltam egy piacon is, ahol cseresznyét és érdekes módon zöldborsót is árultaka túristáknak a sok szuvenyír között. Épp az egyik cseresznyést néztem, mert hatalma szemek voltak a oulton, amikor egy sirály arra repült és leszállás nélkül felkapott két szem cseresznyét. Hehe. Tetszett a performansz. A zöldséges néni csak unott képpel tapsikolt kettőt és nem is foglalkozott vele.
Utam során láttam templomokat. Ezek is erősen orosz beütésüek voltak. Eddigre erősen jelezte már a hólyagom, hogy lassan legyőzi a tudatom ha nem könnyítek rajta. Azonban hiába kezdtem el nézegetni a vendéglátóipari egységeket mindegyik zsúfolva volt. És már enni is szerettem volna. Az egyik mellékutcában megláttam egy tök üres Chili nevü kajáldát. Na, mondom ezt kipróbálom. Eszek kebabot. Bementem és látom a wc ajtón, hogy 1Euro. Mármint a wc. Nahát, micsoda vendéglátás ez? El is ment az étvágyam a kebabtól.
Eszembe jutott, hogy láttam egy Mekit út közben. Elindultam hát visszafelé, mert már amúgy is hazafelé vettem az irányt. Azonban odaérve megláttam mellette egy Southern fry chicken vagy milyen nevű gyorskajáldát. Gondoltam, akkor nem mekizek, mert olyat már ettem, ilyet meg nem. Beléptem, már erősen feszülő hólyaggal, de nem volt senki a pultnál. Egy nő kolbászolt fel és alá, de egyszerüen nem vett tudomást rólam. Álltam ott csendben és már kezdtem arra gondolni, hogy ebből mégis meki lesz. Na, gondoltam le vagytok tojva, bemegyek addig a wc-re. Hát nem zárva volt? Vissza a pulthoz. Várok tovább. Jön a nő. Elém áll a pultnál, majd továbbáll. Hát mondom ilyen nincs. Már épp sarkon akartam fordulni, mire végre elkezdett hozzám azon az eszement fura nyelvén beszélni hozzám. Angolul közöltem, hogy nem értem, mire ő folytatta tovább. Nem baj. Kinéztem a képekről egy wrap chicken-t, ami olyan mint egy tako, csak csirke van benne. Na, ezt megértette, meg a coke-ot is. Aztán kérdem, hogy hazsnálhatnám-e a toalettet? Erre a kezembe nyomott egy fém táblácskát, amire 27 volt írva és arra mutogatott miközben finnül csicsergett. Mondom neki zárva volt az ajtó, hogy tudok bemenni. Ekkor szólalt meg először angolul és közölte, hogy nem beszél angolul. Na, jó. Belefáradtam. Fogtam a kólámat és a 27-esemet és lepakoltam egy asztalhoz. Ahogy elkezdtem vetkőzni, látom, hogy a nő mutogat nekem a wc felé és a pultnál nyomogat egy gombot, mire elkezdett berregni a wc ajtó, mint nálunk a lépcsőházajtó, ha kaputelefonnal kinyitják. Hoppá! Megértettem. Spuri az ajtóhoz. Már nem berreg és zárva. Vissza a pulthoz. Mutogatom neki, hogy nem nyertem. Erre elment megint megnyomni a gombot. Futás az ajtóhoz. Eddigre már egy másik srác is ott állt és ő is az ajtót próbálgatta kinyitni. Neki sem, nekem sem sikerült. Újra mutogatok a nőnek, aki erre már teljensen kivan. Már meg sem nyomja a gombot. Ám egyszercsak hallom, hogy kattog a zár a budiajtón és kijött belőle egy csaj. Hát ezért nem nyílott, mert belülről is be volt zárva. És így kiderült, hogy egyszemélyes. Viszont a srác bement. Na, nem baj. Most már nyert ügyem van, mert addig ott állok, amíg ke nem jön. Így tettem és a tervem sikerrel járt. Bejutottam, megkönnyebültem. Viszont még életemben nem láttam olyan wc.t, mint itt. Az ülőke nema szokásos módon a falhoz közel volt elhelyezve, hanem jóval távolabb. akár mőgé sétálhattam volna. Hogy ezt milyen elgondolásból csinálták meg így. Jóhogy nem a szoba közepén volt.
Miután megkajáltam elindultam hazafelé, mert már úgy éreztem legyalogoltam a lábam és a derekam is panaszkodott már. Visszafelé majdnem eseménytelen volt az út, de olyan fél kilométerrel a cél elött bizony rámtört az a dolog, amit a farizmok erőteljes feszítésével tud az ember csak kordában tartani. Egyből eszembe jutott a wrap chicken öntete. Jaj, csak bírjam ki.
De szerencsére kibírtam. És az eső is az utolső kanyarban kezdett rá komolyabban.
Hát kábé ennyi volt a nagy séta. Viszont nem tudtam bevásárolni, mert délután egykor bezártak a boltok. Pedig holnapra kellett volna vennem enni és innivalót. Lehet, hogy kifosztom a minibárt. Még nem tudom. Maradt még egy kis kolbászom meg valami szörnyű káposztasaláta szerüségem a hűtőben. Nomeg az a negyon büdös sajt, ami egyébként egész jó volt. Tegnap este azt nyammogtam.
Na, azt hiszem mára ennyi. Holnap hétre ki kéne érnem a reptérre, aztán go home. Búcsuzóul ideszórok egy pár képet, amit ma csináltam.
Ciao.
Ja, elöbb még iderakom ezt a képet érdekesség képpen. Ezt tegnap éjfélkor csináltam:
Ilyet még nem láttam vazze! Benne van a daru az épületben!!!
No comments:
Post a Comment